Értesítések

Még nincsenek értesítéseid.

3. ArtHungry Díj - Döntősök

3. ArtHungry Díj - Döntősök - 1 by ArtHungry Hivatalos

Kedves ArtHungry felhasználók!



Október 6-án lezártuk az első ArtHungry Díj nevezési időszakát. Ezúttal grafika és design tematikában vártuk az alkotásokat és nagy örömünkre ismét rengeteg nagyszerű munka érkezett.


A szakmai zsűri összesen 122 db pályamunka közül választotta ki a döntős alkotásokat és ezúttal sem voltak könnyű helyzetben, hiszen – főleg tervezőgrafika kategóriában – idén is nagyon erős volt a mezőny.


Végül összesen 52 db munka került be a döntőbe, a díjátadón ezek közül fog kikerülni a három kategóriagyőztes, a különdíjasok, illetve a második és harmadik helyezettek.

A döntős alkotásokat itt láthatjátok ›


Az összes döntős pályázó már örülhet, hiszen a következő Los Angeles-i bázisú IDA - International Design Awards nevezési díjából 30%-ot már meg is spóroltak, hiszen ezzel az engedménnyel indíthatják a döntőnkbe jutott munkájukat ezen a nemzetközi designversenyen.


Ne felejtsétek el, hogy a kategóriadíjakon és a különdíjakon kívül a díjátadón kiosztásra kerül a közönségdíj és újdonságként a legtöbb projektmegtekintést, azaz a legnépszerűbb alkotást is honorálni fogjuk ezentúl.


A díjátadó október 12-én csütörtökön lesz, a Design Hét Budapest fesztivál részeként, a HYGGE rendezvényhelyszínen.


Részletes program:


18:00 – Megtervezett valóság - Design, divat, popkultúra


A Tilos Rádión futó műsor ezúttal élőben, a Hyggéből jelentkezik. Papír és design alcímmel hazai designerekkel beszélget a két műsorvezető, Farkas Zsuzsi és Hoffmann Petra.


Vendégek: Szolnoki-Szendrődi Judit - Malinovka, Balla Kriszti & Oszvald Lilla - Blacklist, Boldizsár Károly - Bomo Art Budapest


19:00 – 3. ArtHungry Díjátadó


A 3. ArtHungry Díj ünnepélyes díjátadóján kiderül, kik kapják idén a zsűri által kiválasztott kategóriagyőztes díjakat és különdíjakat, valamint az is, hogy ki viszi el a legtöbb voksért járó közönségdíjat.


20:00 – Stilshop megnyitóparty x Phenom’enon DJs


Az ünneplést Budapest legfrissebb design boltjának megnyitópartyjával folytatjuk, a zenét ezúttal a phenomenon.hu magazin szerkesztői - Biczó Andi és Hering Andris - pörgetik majd.


A Facebook eventet erre találjátok ›


Gratulálunk a döntősöknek, a díjátadóra mindenkit szeretettel várunk!

ArtHungry Csapat

Regisztrálj vagy lépj be, ha szeretnéd kedvelni a projektet!
Statisztikák
Megtekintések
1557



Jelentem
Szerzői jogot sért az alkotás? Egyéb jelenteni valód lenne a művel kapcsolatban?
Jelezd nekünk e-mailben a hello@arthungry.com címen és mi utánajárunk!