A nézés, a tekintet, mint a kiállítást strukturáló aktivitás elsősorban a néző alanyra vonatkozik, aki a vizuális kultúrában tradicionálisan egy heteroszexuális férfit feltételez, akár a képek előállítójára, akár annak elsődleges befogadójára gondolunk. Másodsorban ez a tekintet javarészt a női test köré összpontosul: a női test tárgyiasítása során megtörténik annak művészeti, társadalmi és politikai kisajátítása. Ennek következtében a nő megszűnik önmaga alanya lenni, és önmagát is gyakran csupán a rá szegeződő tekintetek, a felé támasztott elvárások tükrében képes szemlélni. Így interiorizálja a róla alkotott véleményeket és elvárásokat, valamint a számára áthághatatlan szabályokat. Végül a #genderőrület azt járja körül, hogy ez a domináns tekintet miként dekonstruálható. Miként tekinthet magára a szubjektum, hogyan törhet ki tárgyiasításából? A kiállításnak ez a része olyan munkákkal foglalkozik, amelyek igyekeznek felrobbantani a nő-férfi, heteroszexuális-leszbikus/meleg bináris oppozíciókat, valamint reflektál az aktuális politikai elit nőket elnyomó és saját családmodelljét a társadalomra erőltető attitűdjére.
Mondjuk ki hangosan: menstruáció, hüvelygomba. Képzeljük el a terhes nőt, amint kilép a számára fenntartott aszexuális és szinte már szentnek tartott képből, és kifejezi szexuális vágyait, hangot ad az anyasággal kapcsolatos félelmeinek. Milyen a nő és milyen a férfi, és milyen nem? Lebonthatóak a hozzájuk tartozó elképzelések? Meg tudunk szabadulni az állandó dobozolástól?
