Értesítések

Még nincsenek értesítéseid.

STYLO - elektromos felnőtt roller - BA diplomamunka

STYLO - elektromos felnőtt roller - BA diplomamunka - 1 by Hevesi Annabella


A Moholy- Nagy Művészeti Egyetem formatervező szakán BA diplomamunkámként azt a feladatot kaptam, hogy tervezzek egy elektromos rollert felnőtteknek. A feladatkiírásban fontos szempontként jelölték meg, hogy a koncepcióba bele kell építeni a „potenciális kultuszstátuszt”, és az Apple termékeket és tornacipőket említették példaként. Úgy gondoltam, ez egy alapvető ellentondásba ütközik, ugyanis a legtöbb felnőttnek még mindig averziója van a rollert illetőleg. Ebből kifolyólag szakdolgozatomban megpróbáltam feltérképezni a rollert és a potenciális felhasználókat övező viszonyrendszert, a fő kérdésem pedig az lett, hogy:

„Mivel magyarázható, hogy praktikussága, könnyű használata és megfizethetősége ellenére a roller egy kevésbé elterjedt közlekedési eszköz?”

Ezt a kérdést kibővítve először egy kvalitatív kutatással, később pedig az alapján összeállított online kérdőívvel igyekeztem megválaszolni. A kutatás végére pedig arra jutottam, hogy tulajdonképpen éppen a praktikusságát és könnyű használatát, esetenként pedig megfizethetőségét kérdőjelezik meg az emberek.

Ez az eredmény megértette velem, hogy a rollernek jobban kellene láttatnia előnyös tulajdonságait, az eddigi formatervek ilyen téren pedig nem túl kielégítőek, sok esetben a tervezők túl nagy kompromisszumot kötöttek a hordozhatóság érdekében a kényelem és a "jármű státusz" rovására.


A végleges terv tehát azért jött létre, hogy a rollert elszakítsa gyerekjáték mivoltától, ezáltal felnőttek számára járműként hitelessé tegye. Ehhez a konstrukció összetettségével, és a testtartást megreformáló formával járul hozzá. Ide tartozik többek között a formai különbség az elektromos és lábmeghajtás között, a fedélzet íveltsége és a léptékváltás.

Stilisztikai szinten igyekszik megtalálni a középutat a futuriszitkus design és aktuális tárgykultúránk között, ötvözve a letisztultságot az ipari formákkal, megfűszerezve a cyberpunk szubkultúra kultikus elemeivel.



STYLO - elektromos felnőtt roller - BA diplomamunka - 1 by Hevesi Annabella

A fék jelenléte jelentős mértékben növeli a felhasználó biztonságérzetét, a kormányon elhelyezve pedig a kerékpárhoz köthető, melynek lényegesen jelentősebb a közlekedéskultúrája, így az új felhasználónak kevésbé kell kizökkennie a komfortzónájából a használat során.

STYLO - elektromos felnőtt roller - BA diplomamunka - 1 by Hevesi Annabella

Szintén a kormányon helyezkedik el a gázkar, mely az elektromos meghajtás szabályozását teszi lehetővé.

STYLO - elektromos felnőtt roller - BA diplomamunka - 1 by Hevesi Annabella

A kormányba integrált kijelző mutatja az akkumulátor töltöttségét, és a sebességet. Továbbá az itt található gomb nyitja szét a "fedélzetet".

STYLO - elektromos felnőtt roller - BA diplomamunka - 1 by Hevesi Annabella
STYLO - elektromos felnőtt roller - BA diplomamunka - 1 by Hevesi Annabella

A kormány szélessége is állítható - egy menetes fém száron, a kívánt szélességre tekerhető plexi burkolat a kormány markolata. A fék és gázkar egy a menetben található sínben csúsznak, ezáltal követve a plexi mozgását. A megfelelő beállítást követően pedig egy kontraanyával fixálható a markolat az adott helyen.

STYLO - elektromos felnőtt roller - BA diplomamunka - 1 by Hevesi Annabella

A kormány magassága is állítható.

STYLO - elektromos felnőtt roller - BA diplomamunka - 1 by Hevesi Annabella

A "fedélzet" íveltsége nem csak dinamikusabbá teszi a tárgyat, de stabilabb testhelyzetet is eredményez a lejtőkön, emelkedőkön, továbbá (a női magassarkúkhoz hasonlóan) enyhén megemeli a sarkat, ezáltal a felhasználó csípője előrébb kerül, a tartása kiegyensúlyozottabbá válik, és kevésbé előregörnyedő.

Emellett a fedélzetet borító a taktilis mintázat fokozza a súrlódást és a kényelmet, az alsó króm felületkezelés pedig optikailag javít az akkumulátor tömegén, és megidézi a régi sci-fikben felhasznált, díszleteket "lebegtető" tükröket.

STYLO - elektromos felnőtt roller - BA diplomamunka - 1 by Hevesi Annabella

A fedélzetben rejtve található a mechanika és az akkumulátor. Az első kerék motor és egyben generátor.

A roller lábbal hajtással töltődik.

STYLO - elektromos felnőtt roller - BA diplomamunka - 1 by Hevesi Annabella

A fedélzet elektromos meghajtás idejére szétnyitható, így stabilabb, kényelmesebb és attraktívabb testhelyzetet eredményezve.

STYLO - elektromos felnőtt roller - BA diplomamunka - 1 by Hevesi Annabella

A nyitást egy léptékmotor működteti, melynek tengelye össze van kapcsolva azzal a mechanikával, ami a kerekeket párhuzamosan tartja.

STYLO - elektromos felnőtt roller - BA diplomamunka - 1 by Hevesi Annabella

A fedélzet feleinek csomópontját csapággyal oldottam meg, így az első kerék függesztésénél egy újfajta mechanikai megoldással éltem. Ez a tárgy ikonikussága, futurisztikus jellege és légiessége miatt vált lényegessé. Ezáltal a kormány is a csapágy mentén mozgatható - szemben a megszokott megoldással - anélkül, hogy befolyásolná a kormányzás geometriáját.

STYLO - elektromos felnőtt roller - BA diplomamunka - 1 by Hevesi Annabella
STYLO - elektromos felnőtt roller - BA diplomamunka - 1 by Hevesi Annabella

A lámpák, lengéscsillapítók és tárcsafékek funkcionális vonatkozásuk mellett járműként hitelessé teszik a tárgyat, és esztétikai jelentőséggel bírnak.

STYLO - elektromos felnőtt roller - BA diplomamunka - 1 by Hevesi Annabella
STYLO - elektromos felnőtt roller - BA diplomamunka - 1 by Hevesi Annabella
STYLO - elektromos felnőtt roller - BA diplomamunka - 1 by Hevesi Annabella
STYLO - elektromos felnőtt roller - BA diplomamunka - 1 by Hevesi Annabella

Konzulens: Vető Péter
Szakdolgozati konzulens: Buvár Ágnes

Külön köszönet: Fodor Viktor Attila

Felhasznált szoftverek: Rhino3D 5, Keyshot 5.0, Photoshop CS6

Regisztrálj vagy lépj be, ha szeretnéd kedvelni a projektet!
Budapest, Magyarország
Statisztikák
Megtekintések
1256



Jelentem
Szerzői jogot sért az alkotás? Egyéb jelenteni valód lenne a művel kapcsolatban?
Jelezd nekünk e-mailben a hello@arthungry.com címen és mi utánajárunk!