Üzenetek

Még nincsenek üzeneteid.

Keress rá egy tagra, vagy
használd az "Üzenet küldése" gombot!

Értesítések

Még nincsenek értesítéseid.

Tölts fel anyagokat, kövess
alkotókat, kedvelj projekteket és
blogbejegyzéseket,
szólj hozzá, ismerkedj!

Tértől lefelé // Jurányi Galéria (2015)

„A világ tágul, de vészjóslón összetart minden, ami bennünket összetart” – írja egy versében Váradi Péter. „Brooklyn nem tágul” – mondja a kis Woodynak édesanyja a pszichiáternél, mintegy a szorongást legyűrendő.


Fekete falak, rajta krétával a mű. Nem csoda, hogy rögtön beugrott ez a két idézet. És három saját történet is. Nemes Péter szobrász és grafikus legújabb művét, amit akár egy mozdulattal tönkre lehet tenni, szét lehet mázolni, direkt ebbe a kis terembe képzelte el. Ami lehet, hogy ezáltal megszűnik kicsinek lenni. Imbolygó érzés állni középen, mintha valóban nem látnánk, hol vannak a határok. Pétert érdekli az ismétlődés, ennek a munkájának is köze van hozzá. A formákat állítólag a kaktuszok inspirálták.

Gyerekként a világ csak annyi, amit közvetlen megtapasztalunk. A világ anya és apa hatalmas ágya, ahová át lehet mászni éjjelente, a világ a nagy fűzfa a ház előtt, aminek a lombjában el lehet bújni, a világ a nyaraló, ahol a legkisebb szobába éppen csak beférünk mi, kicsik. Később aztán szép lassan minden bizonytalan lesz. A mesekönyvek kinyílnak, nézd már, mi az a sivatag? Mi az a kaktusz? Sosem láttam még ilyet, lehet, hogy nem is létezik! Hiszem, ha látom, mondja a gyerek, és eleinte tényleg csak akkor hiszi. Végül rájön, hogy az is belefér, ami teljesen elképzelhetetlen.


Péter egy kis horvát szigeten meglátott egy kaktuszt. Nem a mesekönyvek hatalmas növénye volt ez, egészen kicsi kaktusz lehetett, ám a kis kaktusz is olyan, mint a nagy, benne van minden, amitől egy kaktusz kaktusszá válik. Változatos felületek, rajzolatok. Ha egy kaktuszról készített képet látunk, fogalmunk sem lehet róla, mekkora valójában. Nem is kell tudnunk. Ahogy a nagy kaktuszban ott a kicsi, a kicsiben is ott van a nagy. Benn a lüktető hús, kint a tüskék. Képzeljük magunkat egy kaktuszligetbe. Épp középre, ahonnan az egész végtelennek látszik. Veszélyes bolygóknak tűnnek, észre sem venni, ahogy mozognak. „Hozzá ne érj a tér széléhez! – sugallják. – Lehet, hogy csak annyira szúrunk meg, hogy hátrahőkölj, vissza, a saját világodba, de lehet, hogy egyikünk átszúr, átdöf, felnyársal, az örök időkig magához szögez. Maradj középen. A közép mindig biztonságos. Ha onnan nézed, örvénylő űrt láthatsz, káprázót, egyre tágulót. A tér közepén gyerek lehetsz megint, aki fél a Végtelentől, de nem fél lenyűgöződni tőle.”


Mindig kint dohányzom a lépcsőházban, az egyik emelet elrejtett kis zugában, szerencsére nem lát senki. A ház persze él körülöttem, megvannak a napi rutinjai, amit rajtam kívül alig tapasztal meg más. A többiek csak részt vesznek, jönnek-mennek, én vagyok az állandó szemlélő, de ők azok, akik alakulnak. Egyikük mindig otthon felejt valamit, fut vissza, majd fut lefelé megint, a másik a macskáját sétáltatja, „Gyere, Boszorkány” mondja neki, ha a macska túl sokáig állna a napfényben. Egy házaspár mindig együtt jön, el sem tudom képzelni, mire jutnának egyedül. Kedvencem a kisfiú az elsőről. Túl sok neki a lépcső, az ötméteres belmagasság, lassan halad, kapaszkodik a korlátba, meg-megáll. Nagyok a fokok, ő túl kicsike, de haladni kell. A kisfiú egy varázsigét mormol magában mindig, és mindig ugyanazt. Ismétli az igét, a szavak segítenek neki feljebb jutni. Sose tudom kivenni, mit is mond, elmosódottan jut el hozzám az egész. De a varázsige működik, elvesz a térből, ami egyre kisebb lesz a végén, és a kisfiú hazatalál. Egyik nap észrevett. Rögtön elhallgatott, elvörösödött. Úgy tettem, mint aki ott sincs. Remélem, nem törtem meg a varázslatot, és az ige eztán is működni fog. Visszafojtottam a lélegzetem, megakadt az Idősgondozó elé kitett, kiszáradófélben lévő kaktusz egyik tüskéjén. Azóta együtt lélegzem én is vele. És azóta tudom, hogy a lépcsőház is a Végtelenbe tágul.


Karafiáth Orsolya


A Tértől lefelé című kiállítás a Jurányi Inkubátorház galériájában volt látható 2015. október 2 - 31-ig.

Tértől lefelé // Jurányi Galéria (2015) - 1 by Nemes Péter
Tértől lefelé // Jurányi Galéria (2015) - 2 by Nemes Péter
Tértől lefelé // Jurányi Galéria (2015) - 3 by Nemes Péter
Tértől lefelé // Jurányi Galéria (2015) - 4 by Nemes Péter
Tértől lefelé // Jurányi Galéria (2015) - 5 by Nemes Péter
Tértől lefelé // Jurányi Galéria (2015) - 6 by Nemes Péter
Tértől lefelé // Jurányi Galéria (2015) - 7 by Nemes Péter
Regisztrálj vagy lépj be, ha szeretnéd kedvelni, vagy kommentelni a projektet!
szobrász // grafikus
Szentbékkálla, Magyarország
Statisztikák
Megtekintések
21
Kedvelések
0
Kommentek
0



Jelentem
Nem indokoltad bejelentésed!
Mégsem