Az önreprezentáció kontinuitása és szükséglete/ The continuity of self-representation
Szitanyomat, hímzés/ Serigraphy, embroidery
21 x 23 cm egyenként
2019
Névjegy – Áttekintés – Munkahelyek és tanulmányok – Helyek, ahol élt – Elérhetőség és alapadatok – Család és kapcsolatok – XY adatai – Életesemények – Fényképek – Profilképek – Borítóképek. Mind kitöltendő felületek, ürességük talán még frusztrációt is generálhat bennünk. Vészjósló cikkek ugyanezen a platformon a megosztott adatok túláradásának káros hatásaira reflektálnak, korunk sajátságos tüneteként feltüntetve az önreprezentációs kényszert a közösségi médiában. “Az öltözködés kifejezi a közösség tagjainak, elsősorban a nőknek az életkorát és családi helyzetét. A szín, díszítmény, fejviselet (párta, szalag, koszorú, kendő), a szalagok száma és színe, a csipke, gyöngy stb. – pontosan utalt a nők státuszára. Legdíszesebb öltözéke az eladósorban lévő lánynak és annak a fiatalasszonynak volt, aki még nem szült.
A paraszti közösségekben a nem-titkos színkódok voltak szokásban, melyek a falu tudtára adták, ha egy leány már udvarlót tarthatott, táncolni járhatott, vagyis eladósorba került. Ezekben az üzenetekben mindig a piros dominált (pántlika, hímzések, virágok), illetve piros alma és egyéb piros tárgyak szerepeltek. Ugyanígy a legény is jelezte a kalapján viselt szalagok színével (és számával, szélességével is), hogy udvarol-e, és mennyire elkötelezett. Egyes ünnepek előtt a lányok bokrétát küldtek a legényeknek, akik “nagy szeretőjük” csokrát helyezték el előre a kalapjukon.“
Az önreprezentáció mindig is jelenlevő szükséglete nem szűkíthető le bizonyos korokra; a kódok folyamatosan jelen voltak (persze nem ennyire közérthetően, mint globalizált világunkban).
Mivel a női viseletek egyértelműen ányaltabbak voltak a kódok gazdagsága terén, ezért kilenc nő facebook profilját alkottam meg, ahol csupán a nevük, a profilképük és a borítóképük látható, mint adat. A státuszukra vonatkozó alapadataikat a hímzett nőszimbólumok hivatottak megismertetni. Ezek a motívumok a székely fazekasművészetből a hímzőművészetbe átvándorolt minták: villás tulipán: 10-12 éves leányka érintetlen állapota; hegyes tulipán: 13-15 esztendős leányka, “kinek már szökik ki a csicse”, s ezután már nehezen ül otthon; lándzsás facsart tulipán: 16-17 éves nagyleány, konfirmált már, jár hozzá a legények serege; lándzsás tulipán: a nászéjszakát megélő, „félkontyolt menyasszony” jelölője; ajakos tulipán: az áldott állapotban lévő menyecske megszemélyesítője, „amikor nő a ház eleje”; fias tulipán: az áldott állapotú anyában már teljesen kifejlődött a magzat, a viráganyában már teljesen kinyílt a kis virág; facsart tulipán: az evilágra születés folyamata, a viráganya kifacsarja kis virágát; kifacsart tulipán: a viráganya öregszik, nem szülőképes már, újra előtérbe kerül a szűz állapota, ám most az élete végéhez közeledő években; szakállas tulipán: a hervadt viráganya, a már nagyra nőtt, fiatal tulipán folytatja anyja munkáját, míg az elöregedett viráganya lehull róla és őssé válik.
Fotók/ Photos: Csorba-Simon István - https://www.behance.net/cssistvan