„Az én belsőmben sajnos már jóideje semmiféle rothasztó és mérges anyag nem fordult meg.”
Illusztrációs projekt József Attila egy kevésbé ismert novellája nyomán
Mi történik, ha az éhséget nem egyszeri krízisként, hanem állandósult állapotként, kézzelfogható tárgyakban keressük? Ha nem „szegénységről” beszélünk, hanem a korszak magyar társadalmának ismert tárgyairól: sertésmáj konzervről, piros pöttyös kancsóról, húsdarálóról, „kockás” terítőről, akár egy családi ebéd? A korszak magyar valóságában a hétköznapi tárgyaknak gyakran van egy titkos második jelentésük: a túlélés jelképei.
A Tizenöt nap az üvegburában című József Attila novella alapján készült illusztrációs sorozat ezt a kérdést teszi fel: milyen egy olyan társadalom, ahol az éhség egy stabil intézmény?
