A félév első három hetében az egyetemünk régi könyvtári székét, a Calligaris Sorbetto modelljét kellett "rehabilitálnunk". Mindenki kapott egy leharcolt vázat, melyen csak műszaki felújítást és minimális geometriai változtatásokat végezhettünk, a hiányzó palástot teljesen újragondolva. Feladat volt az ülés, mint funkció átgondolása, kísérletezés a formaalakítással, anyagtársításokkal, a meglévő szerkezethez történő kapcsolódásokkal.
A termékhulladék, amit kaptam, már "leélt egy életet", és magán viseli korábbi sorsát. Szemlátomást leégették róla az eredeti palástot, így funkciójától megfosztva, tulajdonképpen megszűnt székként létezni. És mivel az én feladatom hozzásegíteni az "újjászületéshez", úgy döntöttem, a palástot fémből alakítom ki, mely nem éghető, így saját kontextusa szerint a széket "halhatatlanná" teszem.
A fém azonban egy dehumánus anyag. Rideg, elvonja a hőt, és szemben áll azokkal a tulajdonságokkal, melyeket egy az emberi test befogadására szánt felület szerintem megkövetel. Ezért a forma megfogalmazásakor arra törekedtem, hogy ez az anyag minél könnyedebb, lágyabb érzetet keltsen. Reflektáljon az eredeti váz feminin idomaira, kiemelve a láb és a támla közti csomópontot.
