A Gyászkeretes lányregény egy korábbi munkámnak a továbbgondolása. Volt egy időszak, mikor a szociális életem nem alakult úgy, ahogy szerettem volna, így saját magam szórakoztatására megalapítottam egy egyszemélyes „sad girl clubot”: színátmenetes háttérre tiniblogosan őszinte (és pont emiatt poénos) szövegeket írtam fel,
mint például
„bárcsak lenne valaki, aki kinyomkodja a vállamon azokat a pattanásokat, amiket én nem érek el”.
Végül ezekből választottam hármat, a színetmenetes háttér az idő során fonallá változott,
a szövegeknek pedig sokkal inkább a könnyed, komolytalan jellege domborodik ki.