Egyetemi feladatunk során Émile Ajar: Előttem az élet c. művét kellett egy újszerű, vizuális módon megközelítenünk. A cél nem az volt, hogy az egész könyvet illusztráljuk, hanem hogy abból idézeteket, szemelvényeket kiragadva a műnek a hangulatát, érzelemvilágát valamiképpen megragadjuk.
Az én első benyomásom az volt, hogy az egész mű szélsőséges érzelmekkel túlfűtött, szókimondó és rendkívüli mélységgel rendelkezik, ami azért is válik különösen vonzóvá, mert egy gyerek szemén keresztül bontakozik ki előttünk a világ, amelyben a főhős él. A boldogság és a szeretet fogalmát, az emberi kapcsolatokat és olyan erkölcsi kérdéseket boncolgat a mű, amiken nem csak fiatalként gondolkozik el az ember, hanem az egész életünket végigkíséri, hogy hogyan viszonyulunk az előbb említett dolgokhoz.
Ezeknek tudatában kezdtem el firkálgatni, vázlatolni, gondolkozni, hogy ezt hogyan is tudnám illusztratív formába átültetni. Eszközként elsősorban a zsírkréta jutott az eszembe, amiket a gyerekek is előszeretettel használnak és mindenképpen az erős érzelmi megnyilvánulásokból illetve a karakterekből szerettem volna kiindulni. Ezt tükrözik a kezdeti vázlatok.