Miután az ember éveken át tökéletesíti a technikáját és formavilágát, elérheti a magabiztosságnak és kíváncsiságnak azt a szintjét, hogy elkezdje egész addigi munkáját lebontani, és tudatosan, célzottan tökéletlen darabokat alkosson. Érdemes elfogadni ezt a kihívást.
Az alkotás során elérkezik egy alámerült pillanat, amikor önálló életre kel az agyag – amikor már nem irányítok, hanem hallgatok és követem. Az Éjszakai tenger ezekből a pillanatokból született. Megformálja, hogyan sodródunk az ismeretlenben, miközben bízunk a láthatatlan áramlatok útjában, és elfogadjuk a tökéletlenségben rejlő szépséget.
