Projektem egy digitális kalligráfia, valamint kísérleti betűtervezési sorozat, melynek címe „Csillagösvény önmagamhoz”. A munkám önismereti kérdéseket tartalmaz magyar és angol nyelven. Az alkotás a karácsonyi időszakra készült, egyfajta adventi naptárként, ezért a betűk stílusa, formája a fenyőágakra és karácsonyi díszekre emlékeztetnek. A betűk és ligatúrák kifejezetten ehhez a projekthez készültek. A ligatúrák kapcsolódásai a fenyőágak hullámzását idézik. A betűformák hegyesek, magasak, keskenyek, valamint szúrósak, akárcsak a fenyőfák tűlevelei. A kész munkát egy nagy méretű kreatív papírra nyomtattam, amelyet a felhasználók kis kártyákra hajtogathattak. A munka zöld-magenta és zöld-fehér színkombinációkban volt elérhető.
"A lecsendesedés, a megnyugvás időszaka. December elsején érkezett az első gyertyával, és azonmód csődöt mondott. Hiszen most indul az utolsó nagy sprint. Négy hétnyi izzadás munka után a plázában, ahol elkeseredetten igyekszel visszaemlékezni, hogy Nóri a pénzügyről, akit idén karácsonykor húztál, milyen hobbijáról mesélt neked a céges Halloweenen — az egyetlen alkalommal, amikor életedben beszéltél vele. Hiszen milyen csodás lenne, ha idén legalább valami releváns ajándékot tudnál adni, még ha a lelked mélyén tudod is, hogy a végén egy szaloncukorral teli vicces bögre lesz a megoldás.
Négy hétnyi verekedés a villamoson azért az egy darab helyért, vadnyugati összepillantás a másik nyomorulttal, aki ugyancsak fogcsikorgatva igyekszik kézben tartani a családnak szánt ajándékokat rejtő, hátborzongató érintésű, biológiailag lebomló szatyrok tömegét, és ugyancsak megváltásnak élné meg, ha leülhetne végre.
Négy hétnyi szorongás, hogy biztosan mindenkinek megvan-e az ajándéka, biztosan elég mézeskalácsillatú-e a lakás, biztosan nem égeti-e ki az albi öreg vezetékeit a negyvenhét TEMU-s égősor, amit körbeaggattál a lakásban, hogy biztosan ép-e még az elméd, vagy Mariah Carey már teljesen átvette az uralmat tested fölött.
Négy hétnyi fogcsikorgatás után itt az idő, hogy csatlakozzam a fogorvosodhoz, és leplezetlen aggodalommal jelezem feléd: ne csináld, mert lejön a zománc. Hidd el, a világ nem dől össze, ha kicsit csendesebben, kevesebb plázás izzadással, kevesebb ajándékot rejtő, biológiailag lebomló szatyorral és kevesebb Mariah Carey-vel telik ez az időszak, cserébe több önreflexióval zárod az évet.
Inkább végy egy nagy levegőt, nézz vissza az évedre, és tudatosítsd, hogy milyen sokat fejlődtél. Igen, te. Ideje elengedni a "people pleaser" üzemmódot, és időt szánni magadra. Gondold végig, honnan indultál, és hova jutottál. Fogadd hát idei ajándékomat, amely rövidke adventi kalendáriumként, karácsonyi ajándékként, sőt, angol nyelvleckeként is megállja a helyét — íme, az Önismereti Kalendár. Minden nap négy kérdés, hogy egy kicsit megismerd önmagad, hogy egy kicsit magadra figyelhess. Mert idén te is megérdemled az igazi pihenést."
