Diplomamunkám célja egy fiktív gin márka arculat- és csomagolástervezése volt. A brand a mértékletes, kultúrált alkoholfogyasztás mellett áll, mely az igényes, minőségi italokat kedvelő, és a különlegességekre vágyó célközönségnek szól. Megjelenésében visszafogott, mégis különleges; távol áll a hétköznapiságtól, ugyanakkor nem hivalkodó. A márka célja, hogy a tudás és megismerés iránti vágyat közvetítse, valamint azt a felemelő érzést, amikor hosszas gondolkodás és keresés után rátalálunk a válaszokra, és minden világossá válik. Ezáltal a diplomamunkám központi témája a megvilágosodás (nem a spirituális vonatkozásában), melynek fő elemeként jelenik meg a fény. A fénynek nem mellesleg alapvető szerepe van az életben, mind az ember, mind a növények számára – például a látásnál és a fotoszintézisnél. Ehhez társul a gin egyik különleges összetevője a Nymphaea Caerulea, a kék tündérrózsa, amely a köznapi nyelven kék lótuszként terjedt el.
A márka egy visszafogott, modern stílust képvisel. A koncepció központi eleme a kör, amely visszaköszön a logóban, a kapcsolódó mintázatban és a vizuális megjelenítésben, beleértve a fotókat is. Ez a forma szimbolikusan magában foglalja a borókabogyó, a virág, valamint a fénypont- és sugarak stilizált megjelenítését.
Minimalista formanyelvre törekedtem, így a színhasználatnál is a kevesebb több elvén haladva, a kék (sötét és világos árnyalatát) és a fehér színeket alkalmaztam. A márka fő színe a kék, amely nemcsak e két növény természetes színvilágához kapcsolódik, hanem jelentéstartalmában a tudást, szellemiséget, komolyságot, elmélyülést és nyugodtságot is közvetíti. Ezt egészíti ki a fehér, amely a tisztaság és világosság szimbólumaként jelenik meg.