A nagy jelentőségű kulturális örökségként számon tartott óbecsei Takarék és Hitelbank épülete a szecesszió stílusjegyeinek megfelelő struktúrában épült meg. A szecesszió egy olyan új, modern irányzatként tört utat magának Európából kiindulva, mely Észak-Amerika keleti partszakaszának nagyvárosainak megjelenését is nagyban befolyásolta a 20. század elején (ezeken a területeken Art Deco néven vált ismerté). A stílus a természet megbecsülését emeli ki. Formavilágában a növények burjánzó szisztematikájára rímel az alap tézis, miszerint a szecesszió mellőzi az egyenes kimért merev formákat. A brand megteremtésénél, az Explicit Design Studio ezt a kulcsmondatot jelölte ki az arculat megjelenését illetően. A megszületett embléma a természetben keresi szimbólumait, a forma egyben konkrét vizuális megjelenésével a növényzet, és a vízforrások felfelé törekvő növekedését jelképezi, elvonatkoztatott absztrakt értelemben pedig az épület kinyílását, nyitottságát sugározza az emberek felé. A nonfiguratív jel így egyesíti magában a szecesszió filozófiájának két alapkövét, a klasszikus értékrendet, és a modern innovatív gondolkozást. A szín kiválasztásánál is fontos szempont volt az, hogy köthető legyen az objektum történelméhez, egyben a természet esszenciáját sugározza. A türkizzöld olyan kombináció mely a régi bankok jellemző zöld színének hangulatát, és a zöld buja környezet mély sejtelmes érzelmeit sugározza.
Kategóriák
Képzőművészet
Iparművészet
Formatervezés
Képgrafika
Tervezőgrafika
Mockup
Multimédia
Építészet
Reklám
Értesítések