Koncepció:
Koncepció:
Fotó témám alapja nem más, mint Borsod megye egyik kisebb városa, Ózd.
Ózdon belül a fő téma amit szerettem volna megragadni az, hogy voltaképp a történelem megismétli önmagát.
Sokan tudhatják erről a helyről, hogy amikor az acélművek virágkorukat élték rengetegen jöttek ide az ország különböző pontjairól egy jobb élet reményében. Sajnos az 1900-as évek elején a rendszerváltással a KGST megszűnése miatt összeomlott a keleti piac, ebből fakadóan 1992 márciusában megszűnt az acélgyártás az Ózdi Kohászati Üzemekben.
Egy részét felvásáolták, így létrejött az úgynevezett ÓAM (Ózdi Acél Művek), de sajnos ennek ellenére több ezren munkanélküliek lettek. Pár év múlva 1998-ban megnyitotta kapuit egy multi cég, a General Electric Kft. ami rengeteg ember számára egy új remény szimbóluma lett és sokaknak adott munkahelyet.
2018-ban ezt a multicéget felvásárolta az ABB Kft. majd úgyy döntöttek, hogy nincs szükség a gyárra és a termelésre, ezért eltervezték, hogy 2020 júliusában megkezdődnek a leszámolások és elbocsátanak mindenkit és bezárják a gyárat. Ennek eredményeképp 1200 ember munkanélküli lesz.
/Jelen helyzet, a Covid-19 vírus miatt hamarabb megkezdték az elbocsájtásokat./
"A gyárbezárással járó leépítés hatására 8,58 százalékról 13,7 százalékra nő a nyilvántartott álláskeresők aránya Ózdon."
Magyarországon 2019-ben összesen 234 903 álláskereső volt, ebből minden hetedik Borsod megyében él, miközben a megye népessége kevesebb mint 7 százalékát teszi ki az ország lakosságának.
Javarészt szerettem vona bemutatni a két gyárat, ahol már nincs élet és ezzel szmeben párhuzamba állítva azt ahol egyenlőre még van, valamint pár életképet és helyszínt a városról, ezzel reflektálva Benkő Imre egy régebbi fotósorozatára.
Végső megvalósulásban sajnos a jelenlegi ABB tulajdonában álló General Electric Kft.-ről nem tudtam használható képet készíteni, így az ott dolgozó emberekre gondoltam, hogy róluk készítek pár lépet, esetleg mini riportot. Sajnálatos módon kiderült, hogy bárki aki az arcát adja bármihez, vagy bármit mond a munkahelyéül szolgáló gyárról, azt leszámolják azonnal, végkielégítés hiányában.
Tőlem nyilván kicsi lett volna az esély, hogy bármilyen információ visszajut, viszont ezek az emberek nem mertek semmit sem kockáztatni, mert szeretnének minél tovább a munkahelyükön maradni.
Végső megvalósulásban maradt a régi acélmű és néhány kép a városról.
Inspiráció: Benkő Imre néhány fotója Ózdról
Az általam készített fotók:
Be kell jelentkezned, vagy ha még nem tetted meg regisztrálj, hogy a tartalmat megtekinthesd!
Még nincs profilod? Itt regisztrálhatsz!
Be kell jelentkezned, vagy ha még nem tetted meg regisztrálj, hogy a felnőtt tartalmat megtekinthesd!
Még nincs profilod? Itt regisztrálhatsz!