YBL MIKLÓS ÉPÜLETEIT BEMUTATÓ MAKETTKIÁLLÍTÁS // YBL MIKLÓS’S BUILDINGS - MODEL EXHIBITION
Ybl Miklós Építéstudományi Kar és Budapest Főváros Levéltára közös kiállítása
Magyar Nemzeti Múzeum / Hungarian National Museum
2014.10.28-2014.11.30.
2014-ben Ybl Miklós születésének 200-ik évfordulóját ünnepeljük. A zseniális építőmester a 19. század egyik legnagyobb magyar építésze. 1814-ben született, majd Párizsban, Münchenben, Itáliában tanult építészetet. Nevéhez számos világszínvonalú épület fűződik, például az Operaház, a Várkert Bazár, valamint a Szent István Bazilika építését is ő vette át Hild József halála után.
A Szent István Egyetem Ybl Miklós Építéstudományi Kar hallgatói iskolájuk névadója előtt tisztelegve több technikával is feldolgozták a Mester épületeit. Az elkészült makettek három fekete „szekrényben” helyezkednek el, különböző témákban: Szakrális épületek, Paloták és középületek, Korabeli szerkezeti részletek.
Az installációban a makettek egymás fölött két sorban láthatóak, melyeket az érdeklődő egy vagy több irányból nézhet meg, betekintő nyílásokon keresztül. Ez az elrendezés egészen különleges perspektívában mutatja be az épületeket, tudatosan nem az egészre, hanem a részletek összhangjára fókuszálva. A látogató így több nézőpontból vizsgálhat egy-egy alkotást, olyan részleteket felfedezve, ami a pusztán távolról szemléléskor figyelmen kívül maradna. A nyílások mellett rövid épületismertető olvasható.
A kijelzőn futó animációk a mesterképzésen résztvevő hallgatók munkái, akik háromdimenziós digitális modellezéssel építették újra Ybl terveit – ma is létező és már megsemmisült épületeket egyaránt.
2014 is the 200th anniversary of the birth of Miklós Ybl, who was one of the greatest Hungarian architects of the 19th century. He was born in 1814 and studied architecture in Paris, Munich and Italy. He created a number of word-class buildings, such as the Opera House, Várkert Bazaar, as well as being involved in the construction of Saint Stephen's Basilica after the death of the arhitect József Hild.
The students of the Szent István University, Ybl Miklós Faculty of Architecture elaborated the genius architect’s buildings using various techniques.
The three black „cabinets” contain models of Sacral buildings, palaces, public buildings, and typical construction details from the period. The models can be seen in two rows through openings. This layout presents a very special perspective of the buildings, focused deliberately on the details. Adjacent to the openings a short introduction can be found.
The animations have been created by the Master degree students, who rebuilt Ybl’s masterpieces digitally.
Támogatók / Promoter
Nemzeti Kulturális Alap, Budapest Főváros Levéltára, Szent István Egyetem Ybl Miklós Építéstudományi Kar, Forster Központ
Közreműködők / Participants
Markó Balázs DLA, Anthony Gall PhD, Ritoók Pál, Ungvári Mihály, Mizsei Anett, Mucsi Zsuzsanna, Sugár Viktória
Kivitelezés / Realisation
SZIE Ybl Miklós Építéstudományi Kar hallgatói, Vácz Tibor, ABC Dekor Kft.
Fotók / Photos
Kondella Mihály
Galéria / Gallery