A Black Crane Zrt. egy építőipari szolgáltató cég, mely nevében a crane a darukra való utalás.
Az arculat megalkotása során egy olyan monogram logo (BC) megalkotása volt a cél, ami absztrakt módon utalás egy darura, mint madár is. Utóbbi amiatt jelentett kihívást, mert egy maszkulin piaci és vizuális környezetben kellett megjeleníteni egy feminin, karcsú állatot.
Az embléma egy nagy "B" betű, melynek negatív terében megjelenik a crane szó "C"-je is, miközben az egész egy repülő madár asszociációja. Vonalvezetésében egy szögletes, mérnöki precizitást feltételező képi megjelenést igyekeztem megvalósítani.
A sötétkék, mint alapszín adott volt, a munkaruhákra való utalásként. A lilás árnyalatok megjelenése a korábban említett kontrasztok erősítésére szolgál, ezzel is segítve a logóban rejlő játékosságot.