A Vilhelm szobái című sorozatot a XIX. század végén–XX. század elején élt dán festő, Vilhelm Hammershøi képi világa ihlette.
Különösen megérintettek egybenyíló szobákat ábrázoló festményei, amelyek mintha egy melankólikus lélek belső tereibe engednének bepillantást, ahol újabb és újabb ajtók tárulnak fel, újabb és újabb titkokra derül fény. Csendes, szomorkás, gyakran háttal álló nőalakokat ábrázoló képei is nagy hatással voltak rám, ezek a csöndes, magányosságot sugárzó alakok (magányuk vonzó és taszító is egyszerre) szintén a moden korban magára maradt emberi lélekről beszélnek.
Hammershøi képeit látva elkezdett bennem megfogalmazódni egy sorozat, amely nem azzal próbálkozik, hogy a festmények többé-kevésbé élethű fotós eszközökkel elkészített másolatát mutassa be, hanem sokkal inkább azokból a lelki-gondolati asszociációkból akartam építkezni, amelyek az ő festményei láttán indultak el bennem. Voltak képi elemek, amelyeket teljesen átvettem, voltak amelyeket csak részben, de új részleteket is építettem be a saját szimbólumvilágomból.
Pár hónnappal a sorozat gondolatának megszületése után egy elhagyott helyekkel foglalkozó weboldalon találtam rá arra a felszámolt katonai létesítményre, ami ideálisnak tűnt a tervezett sorozat helyszínéül. Két alkalommal voltam egy-egy napot fotózni ott, ennek az eredményéből látható itt egy válogatás. A volt bunker vasajtókkal egymásba csatlakozó szobái és kopár betonfalai emelik be a mai korba azt a gondolatot, amelyet Hammershøi kortársa, Friedrich Nietzsche így fogalmazott meg: "Isten halott" - és mi egyedül maradtunk önmagunkkal.
