IDABU
Diplomamunkámban hangszert terveztem: a forma, a hang és az anyag közötti kapcsolatokat vizsgálva, kísérletezve végül a varázslatos hangzású, afrikai eredetű lamellofonok (mbira, likembe) és az udu tulajdonságait egyesítve alkottam meg a saját hangszerem. Az általam megálmodott változat lehetőséget ad a játékosnak, hogy a pengetett fém lamellák csengő hangja mellett az udura jellemző hangzással, basszus ritmusokkal is gazdagíthassa játékát.
Célom olyan hangszer megalkotása volt, amely minél több variációra ad lehetőséget, így tudtam létrehozni az egyénre szabhatósághoz a lehető legnagyobb szabadságot. Úgy alakítottam ki a csatlakozási pontokat, hogy a különböző részek könnyedén szétválaszthatóak, kicserélhetőek legyenek, mind a lamellák, az acél, a fa és a porcelán elem.
A kerámia rezonátortestet két egység összekapcsolásával hoztam létre, melyek amorf formakialakítása az emberi testhez igazodik. A negatív öntőformákat úgy alakítottam ki, hogy a porcelántest sorozatgyártható, ám egyúttal egyénre szabható is legyen a két forma egyesítésekor.
A nyakak összeillesztéskor 360 fokban elforgathatóak egymáshoz képest, illetve tetszőleges hosszúságúra vághatóak, így a hangszer a lehető legtökéletesebben tud illeszkedni a különböző testalkatú zenészek lábához. A színek és hangeffekt barázdák szintén egyénre szabhatóak.
A hangszer akusztikai tulajdonságai is variálhatóak a kiöntött részek összekapcsolásától, a nyílások kialakításától, elhelyezésétől és az anyagvastagságtól függően. A két forma két külön egészként is használható, akár uduként, akár lamellofon típusú hangszerként.
Vibráltathatjuk is a hangokat, ha kezünket a rezonátortestből kivágott rés előtt mozgatjuk.
A kialakítás egyik fontos célja volt számomra, hogy a hangok egyszerűen, egyesével is hangolhatóak és cserélhetőek legyenek, mivel ez sok lamellofon hangszer esetében nincs megoldva.
A porcelán test megalkotásakor az ergonómiai és akusztikai szempontokon túl irányadó volt egy érdekes, puha forma létrehozása. Ebbe simul bele a fa elem, amely az acéllal találkozva egyensúlyba hozza a szabálytalant a szabályossal.