A KYUUB - Építsd a lelked egy szépségipari termékcsalád arculata, amely természetes alapanyagokból készülő termékeket forgalmaz környezetbarát, műanyagmentes csomagolásokban. A márkanevet a japán kilences (kyuu) és angol kocka (cube) szavak összevonásából alkottam meg, a két szó közel azonos kiejtése révén. Az így kapott név könnyen megjegyezhető, ötvözi a keleti és nyugati kultúrát, melyekből ihletet merítettem, és mélyebb jelentéstartalmat biztosít, mivel a kilences szám és a kocka motívuma végigkíséri a vizuális megjelenítést. A krémek és fürdéskor használatos kiegészítők 9 különböző változatban készültek el, amiket kockaformájú alakjuk kapcsol össze. A tégelyek fa és kerámia kombinációjából állnak, és együtt vagy önállóan is megállják helyüket mind fürdőszobai kiegészítőként, mind lakberendezési tárgyként. Használat után a kerámiák újrahasznosíthatóak,
utántölthetőek, így nem keletkezik belőlük hulladék.
A termékek színvilágával és küllemével a 20-35 éves felnőtt női vásárlóközönséget célzom meg, akik aktív életet élnek és fontosnak tartják nemcsak saját külső megjelenésüket, de a termékét is, amit használnak. Az arculat minden eleme és terméke illeszkedik a mindennapos tisztálkodási rituálékhoz és asszociálni engednek a mintákon és réteges csomagoláson keresztül a belső értékek fontosságára, valamint az ajándékozás gesztusának örömére.