Ezek a történetek váratlan véletlenek összjátéka következtében születhettek meg. Az egész egyfajta játéknak indult, tét nélküli kísérletnek, ám egy ponton meglepve tapasztaltuk, hogy több kötetre elegendő mese van a kezünkben.
2021 őszén Dani arra kért, hogy meséljek neki elalváshoz valamit. Mikor megkérdeztem, mit szeretne, azt javasolta, hogy mond három szót, ami eszébe jut, és az alapján rögtönözzek neki valamit. Az első mese egy oroszlánról szólt, aki belopózik egy üdülőbe, hogy elcsenjen egy virágot ajándékba egy párduclánynak. A második mesében egy állatkerti gondozó nyomozott az elrabolt koalák után. A harmadik mesében pedig egy kis lamantin átaludta az ébresztőóráját, és majdnem lekéste a repülőt, ami a vidámparkba vitte volna. Így született meg Ernőke, és egy idő után, hogy ne kelljen minden nap új szereplőket kitalálni, Ernőke visszatért, az osztálytársai pedig szép lassan elkezdték benépesíteni a meséket. Ezek sokáig különálló történetek voltak, nem tudtam, hova tartanak vagy tartanak-e egyáltalán valahová. Idővel egy nehéz sorsú, de kiemelkedően okos emulány és egy jó szándékú, de kevés szerencsével megáldott kisborz visszatérő kedvenccé váltak, bimbózó barátságuk pedig lassan átvette a főszerepet. Néhány hónap után annyi mese hangzott el, hogy jónak láttam elkezdeni feljegyezni legalább a kiindulási szavakat, hogy ne merüljenek feledésbe. Mikor már az ötödik osztály elejétől eljutottunk a hatodik közepéig, rájöttünk, hogy túlságosan szeretjük ezeket a szereplőket ahhoz, hogy hagyjuk elveszni őket. Amikor pedig elkezdtünk a barátainknak mesélni a kalandjaikról, kiderült, hogy rajtunk kívül másoknak is érdekesek lehetnek, életkortól függetlenül. Így született meg első kötetünk a kedvenc háromszavas meséinkből a kis lamantin osztályáról; az első, de remélhetőleg nem utolsó, melyben az állatgyerekek szerepelnek.
