NÉMEDI-VARGA RÉKA
Budapesti Metropolitan Egyetem
témavezető: Brittnek Andrea
2018
NÉMEDI-VARGA RÉKA
Budapesti Metropolitan Egyetem
témavezető: Brittnek Andrea
2018
A HANAFUDÁRÓL
A hanafuda olyan japán eredetű kártya, mellyel számos kártyajáték játszható. Nevét – melyet magyarul „virágkártya"-ként fordíthatunk le –, a kártyákon látható növény illusztrációkról kapta. Ezek mindegyike egy-egy hónap meghatározó szimbóluma a japán kultúrában és szoros kapcsolatban állnak a kártyákon szintén megjelenő tárgyakkal, állatokkal, illetve személlyel.
A kártyák eredete az Edo-korszakig nyúlik vissza, a 16. századba, amikor portugál hajósok Japánba érkezve Hombre kártyákat hoztak magukkal és megismertették a japánokat a kártya- illetve szerencsejátékokkal. Miután 1633-ban Japán elzárta minden kapcsolatát a nyugati világgal, a külföldi kártyákat is betiltották. A szerencsejátékok azonban a tilalom ellenére is nagy népszerűségnek örvendtek és folyamatosan újabb és újabb változatok jelentek meg. Az új kártyákat az állam egymás után tiltotta be, mert kizárólag szerencsejátékokhoz használták azokat. Végül a kormány mégis enyhített a korlátozásokon és ennek eredményeképpen jött létre a 18. század végén a hanafuda, amely egyesíti a nyugati illetve japán típusú kártyajátékokat. Ezt már csak részben korlátozták, mert a nyilvánvaló pontrendszer használata helyett képek társítása volt a játék fő célja, mely „kormánybarátabbá” tette azt. Ennek ellenére továbbra is lehetséges volt a képekhez értéket is társítani, így szerencsejátékként is népszerű maradt. Eredetileg a ma már jól ismert Nintendo cég kezdte gyártani és gyakran jakuzák is használták a saját szerencsejáték barlangjaikban..
A manapság még mindig népszerű játék Japánon kívül többek között ismert még Koreában és Hawaii-on is, ahol több helyi változatú kártyadesign és játékszabály is létrejött.
A JÁTÉKCSOMAG TARTALMA
- 48 db kártya
- 3 db szabálykönyv (leporelló)
- a játék csomagolása
RÖVIDEN A JÁTÉKSZABÁLYOKRÓL
A kártyák illusztrációinak megértéséhez fontos, hogy pár mondatban bemutassam a játék alapjait.
Számos különböző játékszabály alakult ki, azonban a legtöbbnek az alapja ugyanaz.
A játék fő célja a különböző, előre meghatározott kártyákból álló kombinációk összegyűjtése. Ezek neve, bonyolultsága és értéke szabályonként változó. Az említett kombinációkat a kártyák párosításával szerezhetjük meg. Kettő (esetenként több) kártya akkor párosítható, ha ugyanahhoz a hónaphoz tartozik. Ezt abból lehet megállapítani, hogy azonos növényt vagy virágot ábrázolnak.
A játékosok a kezükben lévő kártyákhoz próbálnak összeillőket keresni az asztalon lévőkből. Ha találnak ilyet, összegyűjtik azokat, majd oldalra rakják, értékük szerint csoportosítva. Mivel a kártyákon pontszámok nem szerepelnek, az illusztrációkat memorizálni kell, és az egész játék során észben tartani, hiszen fontos a megfelelő stratégia kialakításához. A pontszámok mellett a különböző kombinációk értékét illetve az azokat alkotó lapokat is érdemes megjegyezni, hogy a körök végén minél több pontot gyűjthessünk össze. A játék végén a legtöbb pontot gyűjtő játékos a győztes.
A hanafuda tehát erősen épít a vizuális memóriára, illetve fejleszti azt, ezért nagyon fontos az illusztrációk stílusa, minősége és összhatása.
AZ ILLUSZTRÁCIÓK RÉTEGEI
1. réteg: "mellékes" növényi részek (pl. szárak, ágak) / egyszerűbb, geometrikus formák, koptatott, roncsolt stílusban
2. réteg: "fő" növényi részek (pl. virág vagy színes levél) / szabadabb formák, koptatott, roncsolt stílusban
3. réteg: részletező vonalak
4. réteg: plusz elemek (tárgyak, állatok vagy személyek)
(néhány kártya esetében a legalsó réteg a háttérszín)
A JÁTÉK SZERKEZETE
A teljes pakli 48 db kártyát tartalmaz.
A paklit 12 részre oszthatjuk, melyek mindegyike 4 kártyát foglal magában. Ezek a csoportok az év egy-egy hónapját jelképezik.
A paklin belül 4 különböző értékű lap található, aszerint, hogy mit ábrázol:
sima - csak a virág vagy növény található rajta - 1 pt
szalag - növény+szalag - 5 pt
állat/tárgy - növény+állat/tárgy - 10 pt
fény kártyák - növény+állat/tárgy/személy - 20 pt
A következő képkockákon a különböző fajta kártyák láthatók elkülönítve:
1. kép: teljes pakli
2. kép: sima kártyák
3. kép: opcionális sima kártya
4. kép: szalagos kártya
5. kép: állat/tárgy kártyák
6. kép: fény kártyák
Az elkészült kártyalapok:
A kivitelezés során fontosnak tartottam a könyezetbarát anyagok használatát, ezért a lapok készítésénél (és a játék többi elemének esetében is) elsősorban újrahasznosított papírokat, kartonokat használtam fel, és saját kezűleg készítettem el.
Mivel ezt a játékot Mo-on kevesen ismerik és még kevesebben játsszák, ezért mindenképpen mellékelni szerettem volna a kártyákhoz játékszabály(oka)t.
A leporelló formátumot választottam, és egy 3 részes "sorozatot" készítettem. Ennek részei a következők:
1. általános szabályok
- előoldal: az összes szabályban közös, játékmenetre vonatkozó alapvetések
- hátoldal: a teljes pakli bemutatása hónapokra bontva, a kártyák pontértékeivel, nevével, illetve típusával
2. Koi koi
- előoldal: a Koi koi játék leírása, mely egy egyszerűbb, kevesebb kombinációt használó játék, kezdőknek is ideális
- hátoldal: a szabályhoz tartozó kombinációk bemutatása, melyek a játék során fontos szerepet töltenek be
3. Hana Avasze
- előoldal: a Hana Avasze játék leírása, mely bonyolultabb, mint az előző, több kombinációt kell észben tartani
- hátoldal: a szabályhoz tartozó kombinációk bemutatása
A játék egyik legmeghatározóbb eleme maga a csomagolás, ezért nagy hangsúlyt fektettem annak megtervezésére, illetve kivitelezésére. Azokat a szerkezeti elemeket használtam fel, melyek megjelennek a kártyák belső szerkezetében és a leporellók borítóján is, így összekötve azokat.
A csomagolás fő alapanyagia:
- könyvkötő karton
- újrahasznosított, tradicionálisan készített, japán papír (Shin Inbe)
- fa
Terveztem egy külső védőcsomagolást is, mely arra hivatott, hogy egy eseteges szállítás, vagy hosszabb ideig tartó tárolás során megvédje a tényleges dobozt a külső hatásoktól, sérülésektől.
Kiegészítő elemekként a következőket terveztem és készítettem el:
- pecsét a játékhoz tervezett emblémával
- képeslapok, a speciális kártyák illusztrációival
- plakátok
Köszönöm, hogy megnézted!
NÉMEDI-VARGA RÉKA
Budapesti Metropolitan Egyetem
témavezető: Brittnek Andrea
2018
Be kell jelentkezned, vagy ha még nem tetted meg regisztrálj, hogy a tartalmat megtekinthesd!
Még nincs profilod? Itt regisztrálhatsz!
Be kell jelentkezned, vagy ha még nem tetted meg regisztrálj, hogy a felnőtt tartalmat megtekinthesd!
Még nincs profilod? Itt regisztrálhatsz!